2011. április 9., szombat

Ha az alap darab egy élénk kék buggyos nadrág..

Sziasztok, egyik hű olvasónk kinézett magának egy bizonyos élénk kék nadrágot, és megkért, hogy segítsek ki eszelni neki valami „ütős” szerelést. Nos, remélem a három szett közül lesz olyan, ami nektek is és neki is elnyeri a tetszését!
Az első szett ránézésre szín kavalkádnak tűnhet, de az idei nyári trendek megengedik nekünk, hogy élénk és karakteres színeket kombináljunk. A kékhez szerintem imádni való ez a barack szín. Ami pedig a zöld táskát illeti vállunkra lógatva igazán stílusossá és feltűnővé mondhatnám úgy is, hogy kicsit ki emelkedővé válhatunk vele a tömegben! Az én kis képzeletemben az ing be van tűrve és mindenféle képen natúr színű övvel és cipővel ellensúlyozzuk az élénk színeket! Ha valaki nagyon-nagyon ragaszkodik a teljes összhanghoz, az egy a táskához hasonló zöld színű fülbevalóval helyre állíthatja a lelki békéjét.
A második variáció kicsit szolidabb, mint az előző, ugyanakkor legalább annyira stílusos is. A buggyos gatyákhoz, ha inget választotok, sosem hibázhattok! Most is teli találat ez a letisztult fehér ing, amit szintén betűrve képzelek el. Ez a szett a táska és a kalap együttes hatásától lesz igazán jó. Itt az előzővel ellentétbe mondom, ha valakinek túl nagy az összhang hát tegyen a gatyába egy neki tetsző bármilyen élénk színű vékony, de lehetőleg fonott övet. És hozzá teszem ezek a szettek csak irányadók, alakítsátok őket a saját egyéniségetekhez, hogy tényleg elérjék a hatásukat.
Az utolsó outfitből egyértelműen a lazaság sugárzik. Mindenképpen egy egyszínű fehér toppal, pólóval, de rosszabb időben akár hosszú ujjú felsővel is ajánlom ezt a szerkót. Így értelmét nyeri az egyébként személyes kedvencemmé vált csíkos Mango táska. És bevallom szánt szándékkal csináltam ezt az utolsó szettet kicsit „befejezetlen” hatásúra ugyanis azt szeretném elérni, hogy ti is leüljetek a mindenféle márkák weblapjai elé és nézegessétek, hogy mit mivel vennétek fel, higgyétek el nem rossz program :). Ha van kedvetek, kiegészíthetitek ezt az outfitet azzal, amivel szerintetek még jobb lenne, és elküldhetitek nekem e mailben, végül én fel fogom tenni ide a blogra a legjobbakat! Ha lesz érdeklődés, a kommentek közé leírom az e mail címemet! Remélem inspiráltalak kicsit benneteket és azt is, hogy tetszenek a szettek! Most már ideje aludnom.
Puszi mindenkinek F.


  • nadrág,felső Stradivarius
  • szandál,öv,táska Zara
  • nadrág,ing Stradivarius
  • táska,kalap,cipellő H&M

  • nadrág,mellény Stradivarius
  • táska Mango
  • cipő Pull and Bear

2011. április 7., csütörtök

Glamour - napok :)

Sziasztok ne feledjétek, hogy holnaptól Glamour napok vannak. Az akció keretein belül -20% kedvezményben részesülhet mindenki, aki megveszi az áprilisi Glamour magazint.Itt van a kezemben a kuponfüzet és ha nektek még nem lenne meg, leírom ide, hogy szerintem mely boltokba érdemes el látogatni.
Az első oldalon, rögtön kiszúrja a szemem a Bagatt cipő bolt kuponja.Imádom a többnyire kézzel készített cipőit,csizmáit de még a táskák és pénztárcák is nagyon szépek szoktak lenni! Mivel ez egy nem olcsó bolt, így jól jöhet a -20%!! A következő amire felkapom a fejem, az a Calzedonia kupon, ami azért jó mert nagyon nagyon szépek az idei kollekció darabjai. Brigivel pont nemrég vettünk neki ott egy nagyon szép krém színű csipkézett harisnyát. Elérkeztem a következő oldalra,és Brigi vadászterületére érkeztem. :) Cliniqe. Engem levesznek a lábamról ezek a szolid bőrbarát kozmetikumok. Nem beszélve az arcápoló termékcsaládokról. Hmm és közvetlen mellette ott lapul a CoffeeHeaven kupon is amit holnap talán fel is használok az egyik nagyon jó barátnőm Luca, társaságában! Szeretem az ottani kávét. A harmadik oldalon is van jó pár jó ajánlat habár én ezek közül most legszívesebben a sport boltokéval élnék, ugyanis akármilyen hihetetlen heti 4 x edzem és a pláne, hogy nagyon élvezem. És plusz motivációként nagyon nagyon szeretnék pár igazán jó futó cuccot. Például egy Nike futó toppot, annyira tetszenek és azthiszem jobban menne benne a futás is! De itt van még a Hervis és az Intersport ajánlata is.Szóval tudnék válogatni. De kanyarodjunk vissza, van itt egy Guess kupon is ha valaki esetleg tervezne ott vásárolni! Én megmondom őszintén, hogy nem tervezek ugyanis egyre kevésbé tetszenek a holmik odabent. Brigikénk sajnálhatja, hogy nincs most itthon ugyanis rengeteg szépségápolási üzlet is részt vesz a kezdeményezésben. Artdeco,Lancome,L'occitanr En Provence,Vichy(a kedvenc arckrémem gyártója),The Body Shop stb . A negyedik oldalon a számomra legvonzóbb kupon a Mango kuponja. Iszonyatosan jó a tavaszi-nyári kollekció bátran válogassatok belőle ha a ti stílusotoknak is megfelelő ez a vonal. háát mi van még, sok minden! Például Salamander amit az "érett nő" stílusú olvasóknak ajánlanék, gyönyörű cipők is vannak a néhol nagymamás beütésű darabok közt elrejtve! Látok itt, még Vero Moda kupont is ami azért nem rossz, mert ebből a boltból nincs túl sok (amit én ismerek az a Mammutban található) tehát találhattok kevésbé tucat holmikat is ha szemfülesek vagytok. Szerintem vannak jó holmik, szóval érdemes benézni oda is. És igen van Tezenis fehérnemű kuponunk is! Nagyon jó áron jó minőségű és igazán szép fehérneműket találhattok itt! Ezeken kívül persze még rengeteg kupon van amit felhasználhattok, csak gondoltam megosztom veletek saját gondolataimat erről, hogy jobban megismerjetek!
Remélem hasznát veszitek a tanácsaimnak és, ha nem is vásároltok, akkor is járkáltok egyet a holnapi forgatagban.És remélem nagyon nagyon jó idő lesz, mindenkinek nagyon szép holnapi napot!
Puszi nektek
F

2011. április 2., szombat

Sziasztok!
Ne haragudjatok, kicsit elmaradtam az outfitekkel, de megvolt rá az okom :) végre haza jött a barátom Dél-Amerikából, akinek nagyon nagyon örülök és vele töltöttem az időt számítógépektől távol. 
De most végre itt van nektek, ez a kicsit elegánsabb, nyári estére való csoda. :)



  • ruha Stradivarius
  • ékszerek Asos.com
  • szandál és táska Zara

2011. március 30., szerda

Outfit of yesterday:)

Muszáj voltam belekontárkodni a fashion-részlegbe, hogy megmutathassam nektek a kiskutyámat! 


Ő Guccsó (eredetileg Gucci, apa nevezte el...)  aki nem alszik, csak hunyorog a napfényben


Replay topán 2008-ból, épp tegnap ragasztotta meg apukám Palmatex-szel, tuti addig fogom hordani amíg le nem rohad a lábamról, amit már sajnos el is kezdett megtenni ellenem...

felső: Zara
farmer: Levi's
topán: Replay
bőrdzseki: Bershka
napszemcsi: RayBan
csivava: Abony

Legyen csodás napotok!
Puszillak titeket!
B






Mára ezt!

Sziasztok!
Mára ezt a szettet "ajándékozom" nektek. Ez a pink maxi ruha, remekül mutat a fekete bőr kiegészítőkkel, amiket mellé tettem. Legalábbis szerintem:).Ti felvennétek? :)
Puszi mindenkinek!
F

  • ruha,karkötők H&M
  • szandál Zara
  • táska,fülbevaló Asos.com

2011. március 28., hétfő

Nyár, mi nagyon várunk már téged !

Sziasztok!
Mára egy nyárias szerelést töltök fel nektek! Én imádom, annyira laza,egyszerű,stílusos és még nőies is. Nem tudom milyen lesz ma az idő, most még nagyon korán van, de remélem hogy szép napos idő lesz és inspirálni tudlak titeket is ezzel a kis outfittel. Annyira várom már a nyarat!!! Ti hogy vagytok ezzel? És hogy tetszik ez az össze állítás?
Puszi Nektek :)
F
  • táska, cpiő, sort H&M
  • felső Stradivarius
  • gyűrű Pull and Bear

Tőlem nektek! :)

Sziasztok
Ma viszonylag sok időm volt, szóval csináltam nektek pár outfitet ami hűen tükrözi a mai tavaszi/nyári trendeket,valamint az én ízlésemet is. :) Ráadásul olyan holmikat válogattam össze, amik már az üzletek polcain csücsülnek, és várják hogy elmenjünk értük! Mától péntekig adagolom nektek az 5 szettet. Kíváncsi vagyok a véleményetekre!! Írjátok meg nekem légyszi.

Mivel ma kicsit hűvös volt, gondoltam nem a nyári szettekkel kezdek. Szóval ezt a tavaszi össze állítást töltöm fel nektek! Nekem nagyon tetszik főleg a horgolt mellény egy ilyen egyszerű nyomott pólóval!


Puszi Nektek
F

  • táska Zara
  • mellény H&M
  • póló,nadrág Stradivarius
  • fülbevaló Asos.com
  • cipő Pull and Bear



2011. március 27., vasárnap

Erre a zenére nagyon jó sminkelni!



Puszinyuszi
B

Sminktanfolyam sneak peak

Mostanában néhányan önéletrajzi ihletésű postokat kértetek tőlem, úgymint
  1. Miért hagytam ott a főiskolát
  2. Hol dolgoztam illetve hol mondtam fel
  3. Meséljem el egy napomat
  4. Minden lehetséges adat a sminksulimról.
Ígérem, igyekszem úgy válaszolni, hogy az mindenkinek jó legyen, és nagyon meghat, hogy ennyire érdeklődtök szerény személyem iránt is, s nem csak a makeup skilleim vonzanak titeket az oldalainkra. 
Tehát most egy kis fotómontázs következik a legutóbbi sminktanfolyam órán készített munkáimról, gyönyörűséges modelleim bemutatásában! (Végre láthatjátok Fanniiiit! :))

A teli szemsmink elkészítését gyakoroltam, ami úgy néz ki, hogy egy színt felviszünk a teljes mozgó szemhéjra a mélyítővonalig, majd ott szépen elsatírozzuk esetleg másik, azonos színcsaládba tartozó szín segítségével. A lila még könnyű volt, de a feketével megszenvedtem ám rendesen! :)

Trárátátáttáttááá itt van Fanni:



Itt pedig Dóri:








Elnézést, szerintem ezen úgy nézek ki mint egy teve, dehát úgyse én vagyok a lényeg:)


Remélem tetszett nektek ez a kis betekintő, és ígérem, valamilyen formában minden kérdésetekre válaszolni fogok, de nem akarom a fősulit se szidni azért mert számomra nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, se a munkahelyemet mert abszolút imádtam. Szóval értitek, hogy ez kicsit macerás téma. A sminksuliról jön post, videó meg minden amit akartök, csak előbb egyeztetnem kell Renivel, a sminkmesteremmel.

Legyen gyönyörű vasárnapotok, és nagyon szép hetetek!

Puszillak titeket!

B

2011. március 24., csütörtök

Cipőtippek szoknyához

Sziasztok!

Érkezett hozzám egy kérés, aminek nagyon örültem, és rögtön el is kezdtem gondolkodni rajta.
Egyik olvasónk kérése az volt, hogy ajánljak cipő tippeket szoknyához, ugyanis a magas sarkú kényelmetlen számára és a babacipellőt pedig nem részesíti előnyben.
Nos, ebben az esetben én azt tudom javasolni, hogy mivel jön a jó idő, érdemes beszerezni egy tavaszi boka csizmát, ami mindenhez megy, (ez lehet egy egyszerű szabású barna esetleg más univerzális színű kis csizma) abban az esetben, ha szereted a csizmákat! Most a bakancsok is hódítanak és egy percig se ciki szoknyával hordani őket! Ha valakinek belefér a stílusába, akkor vékony anyagú pamut térd zoknit is vehet alá, amit, le tűröget. Nekem iszonyatosan tetszik ez a viselet! Ezeken kívül nagyon-nagyon divatosak a félcipők is, amik szintén jól mutatnak szoknyával. Na és persze ott vannak az egyre kevesebb pántból álló szandálok is, amik idén nyáron is divatosak lesznek! 
Ami viszont a legfontosabb, hogy olyan cipővel hord a szoknyáidat, amivel neked a legjobban tetszik! 
Remélem, hogy tudtam kicsit segíteni és ezen túl nem porosodnak majd a szoknyák a szekrényben!
Puszi nektek!
F

Bokacsizma Pull and Bear

Bakancs Pull and Bear

Hasított bőr félcipő Pull and Bear

Szandál Zara


Jó reggelt muzsika!



Az örök kedvenc reggelindító zenémmel szeretnék nektek csodálatos napot kívánni! 
Ezzel egybekötve szeretnélek kérni titeket, amint már a facebookon is tettem, írjátok meg miről szeretnétek a leginkább olvasni-hallani akár fashion akár beauty témában, mert igazán szeretnénk a ti igényeiteknek maximálisan megfelelő témákkal foglalkozni.

Puszillak titeket!
B

2011. március 23., szerda

Rólunk

Íme néhány kulisszatitok arról, hogyan is ötlöttük ki Fannival a mi kis együttműködésünket.
Először is megegyeztünk valami elfogadható névben, ami mint látjátok a BF azaz BrigiFanni BeautyFashion lett, amire nagyon büszkék vagyunk ugyanis igen sok időnkbe telt kieszelni.
A másik, ami elég inspiráló volt számunkra, azok a színek, vagyis hogy milyen színvilágot álmodtunk meg a majdani, sokkal profibb blogunkhoz, amit majd nem mi fogunk készíteni, mert eléggé hadilábon állunk a technikával (pl. Fanni most kérdezte meg, hogy a címhez a címet kell-e írni). Tehát az inspiráló képek (ami meglepő módon Fanninak egy rúzs, nekem pedig egy táska színe, úgyhogy átléptünk a másik vadászterületére mindketten) itt láthatók:
Fanni
Brigi






Ezenfelül egy rendkívül kínos, ámde mindenképpen dokumentációs erővel bíró kép következik arról a napról, amikor elhatároztuk együttműködésünket.

Fanni úgyis leszedeti velem, tehát gyorsan nézegessétek!

Nos, 18 óra munka után úgy érzem, itt az ideje a szépítő alvásnak, bár az éjfél előtt lett volna az igazi, de sebaj, mert 25 éves korig az ember lányának a bőre varázslatos sebességgel regenerálódik és mindent kibír! Ezzel az okossággal búcsúzom tőletek!

Puszillak titeket!
B







Comeback haul

Rihanna az áprilisi VOUGE címlapján

Sziasztok!
Itt van nektek egy videó, én imádom és remélem nektek is tetszeni fog!
A csodálatos, elképesztő, lenyűgöző Rihanna (aki nem mellesleg a kedven énekesnőm) az áprilisi Vouge címlapján tündököl. Ebben a videóban betekintést nyerhetünk a fotózásba és mivel RiRi nyilatkozik, így abba is hogy mennyire nagyszerű a személyisége valamint a stílusa! Ha valaki még nem látta volna, most feltétlenül nézze meg.:)
Szerencsénkre decemberben koncertet is ad nálunk én már alig várom, biztosan ott leszek!
Puszi nektek!
F

http://www.youtube.com/watch?v=pDjLyqXn2tU&feature=player_embedded

2011. március 21., hétfő

Sziasztok, sziasztok!

Elérkezett az idő, hogy bemutatkozzak, Fanni vagyok és divatfüggő!
Azért vártam eddig a „debütálással”, mert meg kellett szilárdítanom magamban is azokat a dolgokat, amelyeket meg szeretnék osztani majd veletek! Úgy érzem, hogy ez mostanra sikerült is, úgyhogy belevághatunk!

Tehát ez a bizonyos dolog, amit szeretnék sugallni a bejegyzéseimmel nem más, minthogy a divat és a stílus bennetek rejlik. Csupán annyi a dolgunk, hogy ezt előhozzuk! Én ebben szeretnék segíteni, persze csak ha ti is szeretnétek. Ahhoz, hogy stílusosak legyünk nem feltétlenül kellenek a méregdrága ruhák, táskák és cipők.  Megmondom miért! Mert ezek a holmik önmagukban nem érnek semmit! A viselőjüktől válnak igazán divatossá, tehát a lényeg hogy jóban kell lennünk önmagunkkal ahhoz, hogy igazán üdék és sugárzóak legyünk. Ha ezt már megy, akkor jöhetnek a trendek! Némi útmutatással felvehetjük még azokat a ruhadarabokat is, amik talán csak nekünk tetszenek igazán, még akkor is, ha azok éppen nem szerepeltek a legutolsó new yorki vagy párizsi divathét kifutóin! Persze nem lennék teljesen hiteles, ha nem vallanám be nektek, hogy én magam is odáig vagyok a vezető divatmárkák kollekcióiért. Tehát bevallom. Ezért igyekszem majd írni mindig a legújabb trendekről, kollekciókról is. De ez nem azért lesz, mert azt akarom majd sugallni nektek, hogy ha ezeket nem veszitek meg eláshatjátok magatokat a föld alá, hanem csakis azért, mert SZERETJÜK a ruhákat, a cipőket, a táskákat, az öveket, a sálakat, és még sorolhatnám mi mindent, szeretünk véleményt alkotni róluk és szeretjük kiválogatni a saját stílusunkhoz illő darabokat.
Legalábbis én így vagyok ezzel. Szeretem az öltözködésemmel kifejezni a pillanatnyi kedvemet, hangulatomat. Az úgynevezett titok abban van, hogy bármi legyen is rajtam tudom, hogy azt én válogattam össze, tudom, hogy miért pont azt válogattam össze, és ezáltal jól érzem benne magam, mert tükrözi azt, aki vagyok, és azt, amilyen kedvem van épp.

Kíváncsian várom véleményeteket az első bejegyzésem tartalmáról!

Legyetek jók, puszi nektek!

2011. március 20., vasárnap

2011 spring/summer sminktrend

Hangsúlyos száj

Idén tavasszal visszaköszön a tavalyi nyár nagy slágere, a hot pink matt szájszín, kiegészítve narancsos árnyalatokkal, valamint az örök klasszikus pirossal, melyből most inkább a cseresznyepiros árnyalat a menő. A sminkmesterek és divattervezők elkacsingattak a kék-lila-fekete száj irányába is, ezek szupertrendik, feltéve, ha valaki tudja viselni...

 





















Termékel, amelyekkel elkészíthetitek ezt a sminket:

Illamasqua Flare
 Review itt






MAC

 
Review itt











Ha nem szeretnétek merényletet elkövetni a pénztárcátok ellen, nézzetek be az Ó utcába, viszonylag fájdalommentes áron lehet ilyen kincseket találni!

Puszillak Titeket! 

Szevasz tavasz!

Azon gondolkoztam, mivel vidíthatnám fel magam ezen az álmos vasárnapi délelőttön - amit ráadásul a munkahelyemen töltök - és erre a csodálatos grafikonra bukkantam. 

































15 napos időjárás előrejelzés

Azonnal elkezdett pörögni az agyam, és átlagban olyan kifejezések jutottak eszembe mint napszemüveg, SPF, nonstop szoknyaidőszak, bikiniszezon, tavaszi tisztítókúra, piknik...
Átérzitek a helyzet súlyosságát? :)
Három másodperccel az idegösszeomlás előtt rájöttem, kivel is oszthatnám meg a 2011 spring/summer terveimet és fogadalmaimat, és amint láthatjátok, Ti vagytok a "szerencsések". 
Mivel most jó sok időm van, viszont számítógéphez vagyok kötve, következik egy jó nagy csokor post, ami talán kárpótol Titeket az eddigi eltűnésemért. Először  lássuk, hol is jártam eddig...

Az első hely ahol találkozhattok azzal, hogy nem hibernáltam magam néhány hónapra, az a Joy magazin márciusi száma, ahol is a Triumph Shape Sensation alakformáló fehérnemű fotózásán asszisztenskedtem. Ezt meg is találhatjátok az újságban, és ha nagyon örömet akartok nekem szerezni akkor jól kihajtogatjátok az oldalt, és icipici apró betűkkel ott lesz a nevem. Ez az első alkalom, hogy nyomtatásban látom, hogy dolgoztam, képzeljétek, meg is könnyeztem amikor megláttam! :) (Link magáról a termékről)

A hosszú hétvégét Varsóban töltöttem, ahova két nagyon kedves barátommal utaztam. A fiúk egy, azaz egy darab este engedélyezték, hogy elkészítsek magamnak egy vállalható sminket, amit itt többé-kevésbé láthattok:
Nem a legelőnyösebb, de a fotósnak a régi MacBook volt a lényeg:)
Ha megszerzem végre a lámpákat és látni is fogtok valamit a videóimból, elkészítem nektek a no.1. Varsói partisminkemet, mert amúgy sikere volt...

Épp Kopernikusz ölében ülök, és igen, úgy nézek ki mint akit felakasztottak, de a tériszonyom leküzdése miatt MUSZÁJ voltam felmászni!

Ezenkívül ezerrel készülök a tavaszra, gardrób- és sminkszett-frissítés, méregtelenítés-sportolás, egészséges táplálkozás, meg mindenféle csudijó dolog területén, úgyhogy ezekről is érkeznek majd a tudósítások. 

Ti is hogyan készültök kívül-belül-fejben a várva-várt jó időre?

Legyen csodálatos napotok!

Puszillak Titeket!

2011. március 9., szerda

Illamasqua térdre borulunk előtted

Szerintem beszéljenek a képek!





Eszméletlen csudijó, nem?
Oké, hogy én geek vagyok, de akkor sem szoktam ok nélkül másfél órán keresztül egy anyagot bámulni. Illamasqua, köszönöm, hogy ez a rekord is megdőlhetett! 
A Toxic Nature névre hallgató kollekcióról van szó, ami amúgy önmagában a termékek miatt semmi különös - majd azért a post végén egy-két szóban megemlékezek róluk is. Nade ezek a képek! Egy varázslatos és veszélyes, harsány mesebirodalomba kalauzolnak minket, ahol csak úgy repkednek a crease cut-ok és a kontúrvonalak! Ezeken a képeken gyönyörűen látszik, miként lehet bárkinek az arcát a felismerhetetlenségig megváltoztatni. Az első képen figyeljetek a gyönyörű pirosításra - tudom, hogy mindenkinek a szem vonja magára a figyelmet, de az ördög a részletekben rejlik:) Nézzétek, milyen szép hangsúlyos highlightot kapott az orca belső fele, és hogy mennyire látványosan van kontúrozva a modell orra! A majdnem komplementerszíneket ütköztető crease cut szerintem az egyik legalkalmasabb módszer amúgy is a szemforma optikai változtatására, de itt természetesen az alaptrükkre rátettek 8 lapáttal, amikor egy hideg-meleg, sötét-világos színpárt alkalmaztak, amelyek mellesleg baromi trendik lesznek a tavaszi-nyári kifutókon. Az megint csak a drámaiságot fokozza, hogy a két színt még egyértelműbben elválasztották egy fekete tusvonallal. 

Folyt köv. mert már nem bírok értelmeseket írni a fáradtságtól:)





Napsugaras jó reggelt!

Mivel már mindenféle hivatalosan megerősített hírek szerint is itt a tavasz, én is összekaptam magam, és visszatértem a virtuális térbe, azaz közétek. Köszönöm a rengeteg méltatlankodást a videó- és poszthiány miatt, nagyon jól esett! Mostmár mindenféle tehcnikai eszközzel felszerelkezve fogom tudni azt a megjelenés-sűrűséget, amit nagyon megérdemeltek!
Na de bele is csapok a lecsóba, íme a kedvenc reggel-indító zenéim közül egy csokor, remélem nektek is fog segíteni a rohanásban!


Keri Hilson: Pretty girl rock
"dont hate me cause im beautiful" 
ezt szoktam dúdolni hajszárítás közben




Mike Posner: Bow chicka wow wow
ez megy egy ideje minden reggel először a fülemben amikor elindulok itthonról




NERD Hypnotize you
mozgólépcsőn facebook csekkolás közben


Martin Solveig Hello
"i just came to say hello"
miközben beérek az irodába, reménykedem, hogy tényleg csak came to say hello :)

Szép reggelt nektek, ígérem, a következő szigorúen beauty-related lesz!

Brigi



2011. január 5., szerda

Cruelty free

Sziasztok!

A makeuplazaról szóló bejegyzés kapcsán felmerült bennem valami. Oké, hogy most talán kiszélesedik a világ, és bármelyik sminkterméket megkaphatjuk különösebb utánajárás és erőfeszítés nélkül, de ez a csodálatos dolog sajnos rejthet veszélyeket is magában. Így, hogy egy csomó, számunkra effektíve ismeretlen gyártó termékei kerülhetnek a kis mancsaink közé, előfordulhat, hogy az örömtől megrészegülve elfelejtünk bizonyos elveket szem előtt tartani.
Tehát mindenféle ideológiai háttér nélkül szeretnék közzétenni egy korántsem teljes, azonban szerintem mégis hasznos listát, amely segíthet eligazodni a cruelty free, bio és satöbbi satöbbi termékek között, azoknak, akik ezt fontosnak tartják. A lista magját a pixiwoo.blogspot.com - ot működtető fantasztikusan tehetséges és lelkiismeretes Sam és Nic gyűjtése képezi, a teljes bejegyzést itt megtekinthetitek.
Jó böngészést!

Tehát íme azon termékek egy része, amit teljes lelki nyugalommal kenhettek a pofitokra:
Igyekeztem olyanokat betenni, amik pl a makeuplaza miatt hamarosan elérhetőek lesznek!


e.l.f
Illamasqua
Chanel
MAC
Estee Lauder
Clinique
Dior
Bobbi Brown
Avon
Barry M
Smashbox
Laura Mercier
OCC
Bourjois
Sleek Makeup
Too Faced
Urban Decay
Makeup Forever

És akkor a kétséges márkák (macerás, mert valahol egyszerűen nincs adat az állatkísérletekről, valamelyiknél csak bizonyos termékek ilyenek, a lényeg, hogy ezek a márkák nem zárkóznak el kategorikusan az ilyen "csúnya" dolgok elől):

Benefit
L'Oréal
Rimmel
Maybelline
Max Factor
Lancome

Fontos, hogy ezzel a bejegyzéssel nem szeretnék állatvédő-vegán bla bla vitát gerjeszteni, senkinek az érzéseit sem célom megbántani, és szándékosan nem írok magánvéleményt, maximálisan az objektivitásra törekszem. Természetesen Titeket a kommentekben ez semmire sem kötelez, sőt, nagyon szívesen olvasnám erről a véleményeteket!

Puszillak Titeket!
Brigi

Jó reggelt mindenkinek!

Nekem széppé tette a napom!


Valamiért nem tudtam beilleszteni a videót, de azért ezt muszáj vagyok megosztani veletek!

Puszinyuszi

Brigi

2011. január 4., kedd

Makeup-pláza

Juhúúúú, nyálcsorgatás, ujjtördelés, izgalmas várakozás!

Megnyílt (amúgy már egy ideje) a makeup-mennyország, igaz, egyenlőre csak a kulcslyukon leshetünk be, de ez is ígéretes kezdet, nem igaz?
Gyakorlatilag arról van szó, hogy Coastal Scents termékeket már minimális angoltudás és dombornyomott bankkártya NÉLKÜL is be lehet szerezni az interneten kicsiny hazánkban, házhozszállítással, díszcsomagolással, meg a kiskutya fülével együtt. A "várható termékek listája" a fizetésem azonnali elköltésére csábít, sőt, mikor megláttam ilyen kijelentéseket:
Nars Orgasm blush: 0 Ft
Benefit Hoola Bronzer: 0 Ft
Nem is folytatom tovább a felsorolást, mert agyérgörcsöt kapunk mindannyian. Az a sajnálatos magyarázat ezekre az álombéli árakra, hogy egyenlőre csak a képük szerepel a makeupplaza oldalán, de magát a színes illatos gyönyörűséget nem lehet megkaparintani, legalábbis ezen a webáruházon keresztül nem.
Írtam nekik egy e-mailt, megkérdeztem, hogy mikor is várható a többi termék elérhetősége, és azt a villámgyors választ kaptam, hogy 2011 folyamán tervezik őket bevezetni, ami már igencsak kecsegtető, igaz?
Szóval, köszönjük, makeupplaza, keresztbetett ujjakkal szurkolunk a sminktermékek mielőbbi behozásáért, háromszoros hurrá!

Az oldal jelenlegi gyakorlati használata:

A megrendelés nyilvánvalóan interneten keresztül történik, 9 pontot követve, amit a www.makeuplaza.com/hu/content/menu_122/vasarlasi-feltetelek linkre kattintva tekinthettek meg.

A csomagküldés ártáblázata itt látható:
www.makeuplaza.com/hu/content/menu_153/szallitasi-es-fizetesi-feltetelek#szallitasi-tablazat

Jelenleg a Coastal Scents termékek érhetők el, a híres cég leginkább palettáiról ismert, gyorsan meg is mutatok néhányat!
88 Warm Palette / meleg színek, 6.500 Ft
Fél életre elegendő szín csodás füstös szemek, visszafogottabb sminkek készítéséhez.

88 Szemhéjpúder Paletta, 5.500 Ft
Csodálatos, a szivárvány színeiben pompázó paletta, amely elengedhetetlen minden komolyabb sminkkészletből.


Metal Mania Palette, 6.300 Ft
Az extrém és visszafogott hatás egyaránt elérhető ezekkel a fémesen csillogó színekkel.

88 and 88 Ultra Shimmer / csillogós, 5.600 Ft
Az Ultra Shimmer Palette gyönyörűen csillogó színei bármilyen sminket feldobnak.

Prisme Palette, 6.900 Ft
Végül pedig az én kedvencem, az új Prisme Palette. Próbáljátok ki a színeket vizesen is, akkor még ennél is intenzívebbek!

A képek a www.coastalscents.com-ról valók!

Természetesen kaphatóak rúzs-paletták, pirosító és korrektorpaletták, zselés szemhéjtusok, mono-szemhéjpúderek, meg minden mi szem-szájnak ingere, de egy élet is kevés lenne mindet felsorolni, így inkább linkelek! :)

Itt megtaláljátok az eredeti honlapot, jó kis akciók szoktak lenni, néha lehet, hogy érdemesebb innen rendelni, ezért vessetek rá egy pillantást mielőtt beruháznátok!

Ez pedig a makeupplaza Coastal Scents-el foglalkozó része.

Általános konklúzióként pedig: a Coastal Scents szemhéjpúder-palettái világszerte elismertek laikus, és egyre inkább profi sminkes körökben is. Igaz, hogy méretben meg sem közelítenek mondjuk egy Bourjois szemhéjpúdert, viszont azt is kétlem, hogy valaki minden nap hupililára festené a szemét. Ám ha ez a probléma mégis felmerülne, máris ott vannak a mono szemhéjpúderek, és tádááám! Tehát mindezek alapján csakis ajánlani tudom nektek ezeket a végeredményben olcsó, és rendkívül mókás palettákat!

Kellemes böngészést, esetleg jó vásárlást, és ha megjön a fizum, láthattok majd csudaszép színes sminkvideókat!
Ötletek?

Puszillak Titeket!

Brigi








2011. január 3., hétfő


Sziasztok!

Szeretnék megosztani Veletek egy olyan hírt, ami alapjaiban fogja megváltoztatni az egész blogomat illetve YouTube csatornámat. Ugyanis, képzeljétek el, néhány hónapos rábeszélés után az egyik legjobb barátnőm, Fanni végre beadta a derekát és elvállalta, hogy társszerzőként bekapcsolódik abba, amit én elkezdtem.
Sokan érdeklődtetek nálam divattippek, vagy bármilyen divattal kapcsolatos dolog iránt. Azonban sajnos amennyire sminkbolod vagyok, annyira nem értek az ilyesmihez, és komoly erőfeszítésekbe telik normálisan felöltöznöm reggelente. Ezért olyan esetekben, amikor tényleg jól kell kinéznem valahova, mindig Fanni tanácsát kérem, aki ilyen téren (is) istenáldotta tehetség. Veleszületett érzéke van minden ruha, kiegészítő és egészében vett megjelenés kialakításásra, és higgyétek el nekem, még sosem fogott mellé!
Ezért arra gondoltunk, hogy nagyon izgalmas lenne a kettőnk világát összeolvasztani, hiszen így sokkal bővebb területen tudunk Nektek tanácsokat adni.
A sors iróniája, hogy amíg én egyáltalán nem értek a divathoz, addig Fanni azt hiszi, hogy nem tud sminkelni, így egymástól is minden nap nagyon sokat tanulunk.
Ahhoz, hogy egy kicsit jobban megismerjetek minket, elmesélem, hogyan találkoztunk.
Első témánk természetesen az öltözködés meg a sminkelés volt, na meg mindkettőnk akkori nagy mániája, a körmünk! Miután jó hangulatban elfogyasztottunk néhány koktélt, én közöltem Fannival, hogy jártam modelltáborba, mire ő bejelentette: Brigi, én meg MODELL vagyok. Azóta ez a közös becenevünk, tudjuk, hogy egyenlőre ez csak számunkra vicces, de majd egyszer talán eljátsszuk a jelenetet az egyik videónkban!
Tehát ezek után kérlek Titeket, hogy show her some love, köszöntsétek szeretettel, mert eszméletlenül kedves, vicces, és nagyon segítőkész bármilyen témában, amiben csak megkeresitek őt!

Puszillak Titeket, sziasztok!